Tavaszra fel!

Négyszemközt

Innen nézve inkább félelmetes, mint aranyos...

A futóverseny

Amikor a kovakcsicsik nem vadásztak, akkor edzéseket tartottak. Vagy csak szórakozásból futottak. Mindegy. A lényeg, hogy ne felejtsék el, mit kell tenniük, ha vadászni mennek: Futni az életükért!

Az európai gyerekeknek Cooper teszttel mérik a fittségét úgy, hogy tizenkét perces futásuk alatt lemérik, mekkora távot tudnak megtenni. A kovakcsicsi iskolások körében pedig úgy, hogy akit edzés közben nem fal fel az oroszlán, az később vadászhat rá, és esetleg ki is terítheti otthon a kandalló elé prémszőnyegnek. 

Az egyik futóverseny, így indult:

-Figyeljetek! Fussunk el addig a szemközti hegyig! Az nyer, aki hoz róla egy kis havat, és előbb ér vissza. A lényeg a gyorsaság és az ügyesség. Vigyázzatok! A hó idelent nagyon gyorsan olvad!

Mivel nem volt más dolguk, gondolták: miért is ne?

-Háromra indulunk!

-Várj egy kicsit! Be kell kötnöm a cipőfűzőmet!- mondta az egyik.

-Hogy midet?- méltatlankodott a másik. - Honnan van neked ilyen kampó mintás lábvédőd?

-A vöröskereszttől hozta Mária nővér. Ő is ilyenben jár-védekezett a másik.

-Hagyd békén! Hiszen járni is alig tud benne. Az első fánál lehagyjuk! Induljunk!

-Ühüm! Azt hiszem, igazad van. Ide kell visszaérni, itt lesz a cél. Akkor egy… kettő… háárom…

A következő három órában egy csapat mikrofonfejű csokiropi rohant át a szavannán a legközelebbi hegy irányába. Már dél is elmúlt, de még mindig csak félúton jártak. A haladást sűrűn nőtt hajuk a méreténél fogva akadályozta, így a legidősebb harcos elhatározta, javasolni fogja a sámánnak, hogy a harcosok feje kopasz legyen a gyorsabb haladás érdekében.

A hegy közelében már ritkult a növényzet, és útjukat egyre nagyobb sziklák keresztezték. Kénytelenek voltak köztük szlalomban átfutni.

Aztán a hegyen felfelé haladva a sziklák egyre kisebbek lettek, és apróbb éles kövek vették át a helyüket. Az edző cipős harcos látva a többiek fájdalmát, mosolygott egyet, és ruganyos léptekkel megelőzte őket. De aztán!

A hegy derekánál kisebb tavak keletkeztek, amiket vizenyős terület vett körül. Az edző cipős harcos épp a lábát próbálta kiszabadítani, amikor barátai utolérték, de az egyre csak süllyedt a sárba. Barátai mosolyogtak egyet, és ott hagyták, hadd okuljon a nyugati beavatkozás káros hatásaiból.

Négyezer méter magasságban már sokan elájultak az oxigén hiánytól. Amikor magukhoz tértek, visszafelé menet kihúzták a derékig sárba süllyedt társukat, és lekóvályogtak a hegyről.

Ez három nappal később volt, mint ahogy elindultak. Már alig tudtak járni, és teljesen kiszáradtak.

Amikor visszaértek a célhoz megállapították, hogy senki nem tudott havat hozni a közeli hegyről.

-Szevasztok! Ti meg hol voltatok?- kérdezte az egyik harcos kisöccse. – Képzeljétek! Tegnap jött egy teherautó, és hozott több karton ízes jeget, amit egy pálcikáról kell lenyalogatni. Annyira finom! Az egész falu napok óta azt eszi. Olyan ládákban voltak, aminek a falán még mindig van ilyen jég. Nézd!

Tavaszra fel!

Hány macska van a képen?

A szerelmes kukac

A réten bogár füllel nézve, hatalmas volt a zsivaj. Az óriásira megnőtt növények között millió lábatlan, lábas és szárnyas állat cikázott. A lepkék kergetőztek a virágok fölött, a hangyák és a nünükék fűre másztak, a katicabogarak versenyt repültek a méhekkel, a kukacok pedig lyukat rágtak a levelekbe, a gyümölcsökbe és mindenbe, ami az útjukba került. (Kivéve, amibe nem tudtak. Például a kavicsokba.) Milliónyi szárny zümmögése, láb dübörgése és száj csámcsogása alkotta a hangzavart. A leghangosabban a közeli fán csüngő méhcsalád szorgoskodott. A rovarok virágról virágra szálltak: nadrágjukon megragadt a sok virágpor, amit vittek magukkal a következő virágra. Piros pozsgásan köszöntötte őket a pipacs, üdvözölte őket a kék színű búzavirág és a sárga szellőrózsa. Hálásan integetett a pipacsok közül a margaréta és a százszorszép is. Ők beporzással tudtak utódokat nevelni. Kelyhükben magokat kezdtek növeszteni, hogy azokat szétszórva, újabb gyermekláncfüvek és violák vegyék át a helyüket. A réten mindenki: növény és állat azon szorgoskodott, hogy gondoskodjon az utódairól.

A méhek a kaptárban nevelték kicsinyeiket, akiknek minél több virágport és nektárt kellett gyűjteniük, ezért szorgosan repkedtek oda-vissza. A pillangók, katicák, és pókok is párt választottak, majd pici petéiket lerakták a levelek aljára, hogy ne érje őket se szél, se eső. Minden állat családot alapított. Az egyik fa odvában megszületettek a kis harkályok.

Hangos sipítozással jelezték anyjuknak sosem szűnő éhségüket. Szüleik felváltva röppentek ki, hogy izmos kukacokat, és bogarakat vigyenek nekik reggelire, tízóraira, ebédre, uzsonnára és vacsorára. Menekült is előlük minden apróság.

Szegény Lujdzsi, a kukac, már napok óta ki sem merte tenni a lábát a földalatti bunkerjából.

-Gyere már fel Lujdzsi! Egész nap odalent kuksolsz. Délután szarvasbogár viadal lesz a nagy sziklánál. El kell jönnöd!- unszolta Bütyök, a hangya.

Szegény Lujdzsi ment volna, hiszen kíváncsi volt a kinti nyüzsgésre, csakhogy félt. Sokan voltak odakint, akiknek pont egy ilyen pompás kukacra fájt a foguk.

-Tudom, mire gondolsz, de ne aggódj! Süni megígérte, hogy vigyáz ránk. Felülünk a hátára és nem lesz semmi bajunk!- bíztatta.

Ez elég megnyugtatóan hangzott, hiszen Süni az elmúlt hónapokban nem egyszer bizonyította, hogy állja a szavát, és nemhogy nem eszi meg őt, de más ragadozótól is megvédi.

Nem tartott sokáig, hogy ezek után Lujdzsi igent mondjon. Bütyök megemlített még néhány néhány érdekes műsorszámot, aminek nem tudott ellenállni:

-Hogyan? Hát hangversenyek is lesznek? Imádom a zenét! A kabócák déli és tücskök esti koncertjeit. Hm!- merengett. – Akkor mire várunk? Induljunk máris!

Lujdzsi két dolgot imádott nagyon: enni és csodálni a művészetet. De, mint utóbb kiderült, ezeknél is jobban imádta a gyönyörű lányokat.

Süni már kint várta őket. Felpattantak a nyakába, és már indultak is tavaszi fesztivál helyszínére. A közeli tavon levelekben csónakáztak a szerelmes bogarak, míg a parton álló nagy szikla előtt már készülődtek a viadal résztvevői. Süni keresett egy árnyákos helyet, majd kényelmesen elhelyezkedett.

-Odass! Ez aztán a hajlékony derék, nem mondom!- ámuldozott Lujdzsi.

-Még sosem láttál araszoló hernyót?- kérdezte Süni.

-Nem. Hiszen még csak fél éves vagyok.

-Lefordítom- mondta Bütyök.- Ez azt jelenti, hogy most csajozik először.

-Tényleg?

-Igen. Miért furcsa ez? Tavaly nyáron születtem. Az ősszel még kicsi voltam, de ahogy felnőttem, elbúcsúztam szüleimtől, hogy világot lássak, és most itt vagyok- mondta Lujdzsi.

-Mikor is nőttél fel pontosan?- húzta Süni.

-Az ősz végén. Akkor indultam munkát keresni. Találtam is néhány alkalmi melót, de hamar rá kellett jönnöm, hogy egyedül nagyon nehéz boldogulni. Az útiköltség, a kaja meg a szállás elvitte mindenemet. De most már ti vagytok a családom. Végre megint biztonságban vagyok- mosolygott a kukac.

-Jaj, Lujdzsi! Ne hízelegj!- mondta Bütyök.

-Hű, micsoda kerek szelvények! És ezek a színek: zöld, narancs, fekete. Színpompás kis példány, meg kell hagyni!

-Szólítsd le!- bíztatta Bütyök.

- Én? Dehogy is!

- Ne legyél már gyáva kukac!- viccelődött Süni.

-Nem vagyok gyáva, csak kukac! Egyébként tisztában vagyok vele, hogy a kishölgynél semmi esélyem.

-Honnan tudod, ha meg sem próbálod?

-Nézz rám! Én fiú létemre rózsaszín vagyok, és ráadásul csupa piszok. Egész nap a földet túrom. Kinek kéne egy ilyen alak?

Ekkor a hernyólány megállt és visszanézett Lujdzsira.

-Na most! Menj már!- siettette Bütyök.

Lujdzsi teljesen oda volt a gyönyörűségtől. Egész délután a lánnyal volt. Este, a tücsök koncertre is együtt mentek. Persze, miután elbúcsúztak, Süninek kellett hazavinnie a hős szerelemest, nehogy megegyék az éjjeli ragadozók.

Barátai faggatták, nyaggatták, hogy ugyan már mesélje el, milyen volt az első randi, de Lujdzsi egy igazi úri kukac volt, és nem árult el semmit.

-Ne haragudjatok meg kedves barátaim, de nem mondok semmit. Nem illik kibeszélni a hölgyet. Egy dolgot azonban elárulhatok: holnap összeházasodunk!

-Micsoda?- kiáltott fel Bütyök. – Nem gyors ez egy kicsit?

-Mihez képest!? A kérészeknek még ennyi ideig sem tart…- dünnyögte Süni.

-Süni! Ezzel most nem segítesz!

-Oké! Bocsi! Szóval, találkoznotok kéne még párszor, mielőtt elhívod magadhoz vacsorázni- javasolta Süni.

Lujdzsi nem értette, barátai miért nem örülnek az örömének. És egyáltalán miről beszélnek? Ő teljesen biztos volt abban, hogy megtalálta élete nagy szerelmét.

-Szeretem őt, és ő is engem- jelentette ki. - Holnap délután háromkor lesz a szertartás a tóparton. Addigra kérlek, mindent szervezzetek meg!

Bütyök, és Süni álla leesett. Most már biztosra vették, hogy a barátjuknak teljesen elvette az eszét a szerelem. Egész éjjel tanakodtak, hogy mi tévők legyenek, de aztán arra jutottak, hogy tiszteletben tartják Lujdzsi döntését.

Másnap reggel, már szaladtak is, hogy ceremónia mestert keressenek. Szerencséjükre az imádkozó sáska épp otthon volt. Megbeszélték vele a részleteket, és rohantak is tovább, hogy vacsorát rendeljenek, zenekart hívjanak, meg koszorúslányokat, a dekorációról már nem is beszélve. Bütyök annyit rohangált, hogy a térdízületei csak úgy sajogtak, mire hazafutott a vőlegényért.

-Készen állsz?- kérdezte.

-Mehetünk.

A tóparton több száz bogár várta őket. Voltak, akik csak megnézték, mi ez a felhajtás, és voltak, akik érdekből jelentek meg: a legyek csak a maradékra vártak.

Készen állt minden a ceremóniára.

A parton virágszirmok terítették be a földet, amin Lujdzsi, a vőlegény és színpompás menyasszonya végigvonult. Araszolgatásukat a helyi Tücsök Vonósnégyes kísérte. Szemközt nagy áhítattal várta őket az imádkozó sáska. Zöld ruhájában teljesen beleolvadt az őt körülvevő növényzetbe, ezért Bütyök készített neki egy fekete-fehér gallért a nyaka köré.

Lujdzsi olyan tiszta volt; rózsaszínűbb, mint valaha. Az ara az elmúlt naphoz képest, mintha kissé hízott volna, de ki merte volna az orra alá dörgölni!?

A szertartásvezető köszöntötte a vendégeket, a járókelőket pedig csendre intette.

-Tisztelt Vendégek!-kezdte.- Azért gyűltünk ma itt össze, hogy tanúi lehessünk ennek a Papilio Machaon, vagyis egy fecskefarkú lepke hernyójának és Luigi Massimiliano esküjének, akinek neve a mi nyelvünkön: a legnagyobb dicső harcos. Tegnap, amikor reggel felkelt e férfi, még nem sejtette, hogy mára házastárssá válik. És e nőnemű…

-Nem ugorhatnánk a lényegre?- kérdezte Lujdzsi.

-Kérem! ...Össze akarják kötni az életüket?

-Igen! Mint az emberek a cipőfűzőjüket!- kiáltotta a vőlegény.

-Akkor Önök mostantól kezdve egy pár. Ábelesz kóbelesz.

-Ábelesz kóbelesz- zengték a jelenlévők.

Az ifjú pár alig mondta ki az igent, már ott sem volt. A sok kaját a vendégek ették meg mind. Meg a legyek. A buli hajnalig tartott.

Ludzsit napokig nem lehetett látni. Gondolták a barátai, biztos kedvesével ünnepli a mézesheteket. Aztán pár hét múlva lesoványodva, borostásan jelent meg. Mint kiderült, az arcából apró tüskék álltak ki, mert átgázolt egy bogáncsoson, miközben kedvese után rohant.

-Mi történt?-kérdezte Bütyök.

-Ááá! Én olyan szerencsétlen vagyok- szomorkodott Lujdzsi.

-Meséld el, mi volt! Könnyebb lesz a lelked, meglásd!- unszolta Süni.

-Jól van!

Leült barátai mellé és elmesélte, hogy a szépséges hernyó az esküvő után egyre többet evett, és már teljesen elhízott és megnőtt. Ráadásul néhány hét múlva bebábozódott, és azóta nem szólt hozzá egy szót sem. Mondjuk addig sem. Merthogy teljesen vak és süket, de ezt csak most tudta meg az egyik sógorától, aki már kifejlett lepke.

-Te jó ég! Akkor ti nem is vagytok házasok?- csodálkozott Süni.

-Nem! Érvénytelen a házasság, mert ő nem értett semmit az egészből.

-És ha lett volna nyelvi tolmácsotok?- érdeklődött Bütyök.

-Akkor sem. Egyszerűen nem illettünk össze! Áá! Sosem találok még egy ilyen csodálatos kukacot!- sóhajtott Lujdzsi.

-Ne vegyél rá mérget! És addig is, itt vagyunk neked mi, a barátaid!