Kovakcsicsi mesék

Kovakcsicsi mozi

A kovakcsicsi nép Afrika szívében él egy kis faluban. Ők a legősibb, és egyben legkisebb afrikai törzs. Falujuk egy folyó közelében fekszik, ahol megterem a banán, és bőven van édes gyökér, ami tele van nedvességgel. Főleg akkor fogyasztják ez utóbbit, amikor a száraz évszakban elapad a folyó vize.

Falujukat sárral tapasztott, vesszőből és állati csontokból felállított fal védi a vadállatoktól. Bár előfordul, hogy a vadak néha kilopják a csupasz csontokat a kerítésből. A kapuban ezért mindig áll egy őrszem, aki figyeli a környéket.

Az asszonyok vízért járnak a közeli folyóhoz, kecskét fejnek, élelmet keresnek, gyereket nevelnek, ja és nem mellesleg ők építik a falu kunyhóit.

A férfiak nem érnek rá ilyesmire, hiszen ők vadászni járnak, és ha kell, harcolnak más törzsek ellen. Csakhogy, mint tudjuk, a kovakcsicsi békés nép, soha nem harcol senkivel. Ezért férfiaknak a vadászaton kívül semmi dolguk sincs. Hogy elüssék az időt, mindig keresnek maguknak valami elfoglaltságot. Versenyt futnak meg hasonlók. Nem akarják zavarni a nőket feladataik ellátásában, ezért inkább elvonulnak. Akár segíthetnének is asszonyaiknak, csakhogy az ősi szokás szerint: mindenkinek megvan a maga feladata, és ezt a szent szokást a harcosok nagyon nagy tiszteletben tartják.

Így történt, hogy egy alkalommal embereink bandázás közben találtak egy faládát, ami kissé szétszúzódott állapotban hevert a közeli legelőn. A belsejéből apró fehér golyók folytak ki, olyan valami, amit azelőtt még sosem láttak. Két napig csak kerülgették a furcsa kupacot, amikor a legfiatalabb harcos feltárta a láda tartalmát. A golyócskákkal először csak dörzsölgette a karját, mellkasát, ami vicces nyikorgó, csikorgó hangot adott. Egy másik a szájába vette, de túl száraznak találta, és kiköpte. Egy fiatal furcsa fiú elővette hegyes szerszámját, és egy kócra nyakláncot fűzött belőle magának, majd büszkén mutogatta új, fehér nyakdíszét.

Ahogy fogytak a golyócskák, úgy tűnt elő egy kisebb doboz, aminek az egyik fele különös tükröződő anyaggal volt bevonva. Úgy találták ez egy hordozható víztükör, amiben láthatják magukat, csak nem olyan tisztán. Aztán az egyikük kiálló bütyköket fedezett fel rajta. Húzta, nyomta, tekergette őket, mire a képernyő kivilágosodott, és kis embereket láttak mozogni benne. Tátott szájjal bámulták. Nézték a doboz hátulját, hol mentek bele a kis emberek? Rázogatták, kiabáltak nekik, de azok …, mintha meg sem hallották volna.

A férfiak nem mesélték el az asszonyoknak, hogy mit találtak a legelőn, inkább minden nap kijártak, hogy újra és újra megvizsgálják a furcsa tárgyat. Minden gombot kipróbáltak rajta, így hamarosan a kis embereknek már a hangját is hallották. Egy idő után a gép nem működött, viszont találtak mellette a dobozban sok kicsi henger formájú nehéz tárgyat. Azokat némelyik harcos kipróbálta vadászat közben, és eléggé hasznosnak bizonyultak. Nehezek voltak, így ha azt valaki elhajította, simán be tudta vele zúzni a kiszemelt állat koponyáját.

Ezek a harcosok azért mégiscsak úgy gondolták, nem véletlen, hogy ezek a hajító eszközök emellett a különleges gép mellett vannak. Nem hagyta őket nyugodni a dolog, újra látni és hallani akarták a kis embereket a képernyőn. Újra átvizsgálták a szerkezetet, és láss csodát, a hátulján találtak egy eltolható reteszt, amibe ha megfelelő irányba tették bele a hengereket, akkor újra kivilágosodott a képernyő.

Azóta a harcosok minden teliholdnál kilopóznak, hogy együtt bámulhassák a vicces, kicsi embereket. Így kezdődött a kovakcsicsi mozi története.