Apátság

Kaposszentjakabi bencés apátság, avagy a török lyuk

A minap ellátogattam a Kaposvár délkeleti végén álló kaposszentjakabi bencés apátság romjaihoz. Éppen ásatások folynak, ahol láthattunk egymásra hantolt csontokat, több korszakból fennmaradt templom talapzatokat, ezer éves téglákat, római pénzérméket, valamint gazdagon díszített arany függőt.

Az ásatás egyik szakértője elmondta, hogy kivételes örökséggel van dolgunk, hiszen kőtemplomot, vagy netán téglából épültet nem nagyon építettek ezer évvel ezelőtt, Kaposszentjakabon azonban mégis, ráadásul öt szerzetese is volt a mi apátságunknak, míg máshol csak egy vagy kettő. Arról is mesélt, hogy a középkorban, királyi törvény alapján, a templomok mellé kellett temetkezni.

Erről eszembe jutott, mit olvastam dr. Hoss József: A plébánia története című könyvében a kaposvári székesegyházról:

A mai Székesegyház helyén korábban már két templom is állt, melynek oldalában helyezkedett el a temető. (Csak a későbbi időszakban jöttek rá, hogy nincs túl jó helyen a temető a belvárosban.) Az első templom még sövényből épült, mely 1736-ban pusztult el. A másodikat már téglából építették tizenkét éven át, és 1748-ra készült el. Akkor még Szentháromság templomnak hívták, csak 1815 után kapta a Nagyboldogasszony templom nevet. Ez a 34 m hosszú, 9,47 m széles, 5,71 m magas, és 35,47 m magas toronnyal bíró templom 1885-re kicsinek bizonyult a növekvő lélekszám miatt. A tornyot meghagyták, de a többi részét lebontották, és a mai méreteiben építették meg.

Érdekesnek találtam, hogy a Bencés apátság falai már akkor, az 1061-ben történt alapítása óta ilyen masszív, időtálló téglákból épültek fel. (Székesegyházunk pedig csak 700 évvel később épül fel először téglából!) Persze hosszú időre föld alá kerültek a maradványok, így az megvédte az idők viharaitól a falakat. Feltárása előtt a föld már annyira maga alá temette, hogy a mai színpad hátterét adó kis kápolna falainak is csak a csúcsa látszott ki a földből.

Az alaprajz alapján így nézhetett ki fénykorában:

Miközben az apátság romjai között sétáltunk, és kiváló tárlatvezetőnket hallgattuk, azon gondolkoztam, hogyan is használhatták a törökök katonai állásként ezt a helyet, amikor egy hegy legtetején állunk, ahol nem túl nagy a hely. Mégis így volt. A szerzetesek elmenekültek, amikor jöttek a törökök, akik átvették a helyüket. Talán akkor került ebbe a földbe az az arany függő, amit láttunk. Olyan aprólékosan volt kidolgozva, hogy még egy mai ötvös is megirigyelhetné azt a munkát.

Az apátságban élő szerzetesek a hegy oldalában szőlőt műveltek, így nem meglepő, hogy boros pincéjük is volt. Ezek nem túl hosszú, földbe vájt pincék voltak. Talán innen ered a legenda, hogy az apátságot egy alagút kötötte össze az Iszák heggyel, és hogy ezt az alagutat a törökök is használták, amikor megpróbálták bevenni a kaposvári várat. 

A kerengő területe alatt, néha egymásba temetett sírokat is láttunk, ami azért érdekes, mert ezer éves csontokat teljes épségben csodálhattunk meg:

Ha tehetitek, menjetek el, és nézzétek meg a kiállítást, és hallgassátok meg az apátság történetét, mert nagyon érdekes! Elképesztő, hogy mi kaposváriak, milyen kincs birtokában vagyunk!