Fák

Az ember sokban hasonlít a fára, mely:

Magból fakad, és a termékeny anyaföld neveli, de az egész környezete gondozza és táplálja. Eleinte gyenge, törékeny csemete, mely a nap felé kúszik egyre magasabbra és magasabbra. Gyökerei segítik, hogy a földön maradjon, és értékes tápanyaghoz jusson. Így nevelkedik a nagyok árnyékában, akik megvédik a viharoktól, és gondoskodnak az újabb utódokról.

Szépen formálódik, erősödik. Talán azt is észreveszi, hogy vannak mellette, akik kicsit mások, mint ő, de megtanul velük együtt élni.

Évtizedek múlnak el, mire önálló, életerős fává növi ki magát. Befogadóvá válik, és hagyja, hogy az életét megkönnyítő állatok és növények dolgozzanak azon, hogy egyre egészségesebb és boldogabb legyen. Idővel megjelennek rajta a virágok, amelyekből már ő is tud magokat növeszteni, hogy gondoskodjon a megújulásról.

Akadnak az életében viharos napok, amikor a szél, mely sebesen csap le rá, megtépázza ágait, leveleit. Ilyenkor ő is sérül. Talán még nagyobb ágait is elveszíti. Ő azonban áll rendíthetetlenül az élet viharában, és miután megszáradt, máris azon dolgozik, hogyan pótolja veszteségeit. Sosem adja fel. Talán csak a legvégén, amikor megöregszik, és át kell adnia a helyét a fiatalabbaknak.

Légy erős fa! Állj megingathatatlanul! Adj árnyékot, légy támasz, és ha véget ér földi pályafutásod, talán melegséget gyújtasz az emberek szívében.