18
A függöny alatt nagyon meleg volt. Az éjszaka sem volt
hűvös, de a táncoló tömeggel teli helyiség és a búvóhelyem levegőtlensége
fokozta a hőséget. Már azon gondolkoztam, hogy mivel úgyis eleget láttam,
megpróbálok előbújni rejtekemből, és hazamegyek.
Ekkor hallottam meg a színpad melletti raktárból a
beszélgetést. Nem is beszélgetést, inkább ideges kirohanást.
– Értse meg! Nem tűröm, hogy a képviselők bármelyike
is kinyissa a száját! Az végzetes katasztrófához vezetne. Amikor belevágtunk,
mindannyian tisztában voltunk a következményekkel. Senki sem szállhat ki!
Értette?
– Igen, méltóságos úr! Csakhogy a kiadások ugye nőnek,
és még mindig nincs eredmény.
– Hogy merészel számon kérni? Maguk ugyanolyan
hibásak, mint én. És ha nem találok ki valamit még a nyár elején, akkor már
mind…, ki tudja, hol lennénk. Nem engedek belőle! Az akasztófák elkészültek, és
csak arra várnak, hogy a csapataink kézre kerítsék a haramiákat. Addig
mindennek úgy kell működnie, mintha mi sem történt volna!
– Igenis, uram! Ahogy óhajtja.
A beszélgetés abbamaradt, a két férfi távozott.
Milyen haramiák? És milyen akasztófák? Ez érdekes.
Kibújtam a függöny alól, és amikor meggyőződtem róla,
hogy egyedül vagyok a raktárban, kilestem a folyosóra. A bal oldalon
kialakított szivarszoba üres volt, de a nagyteremből ki- és bejárkáltak a bálozók.
Így sosem jutok ki innen! A kijárat olyan messzinek tűnt, pedig alig tizenöt
méterre volt. Ahogy bámészkodtam kifelé, a szemem sarkából észrevettem egy
ablakkeretet. A szivarszoba kis, szinte lőrésszerű ablaka nyitva volt. Hát, ha
nem megy az ajtón át, akkor majd kimászom az ablakon, gondoltam. Egy ugrással
bent termettem az elfüggönyözött szobában, ahol csak egy apró lángú gyertya
világított a karosszékek között felállított kis asztalon. Finom szőnyeg
borította a földet, megadva a kényelmet az azt megillető uraknak. Egész világos
van odakint, gondoltam. Ki akartam nyúlni az ablakon, amikor a kezem
nekiütközött valaminek. De hiszen ez egy festmény!
Végigsimítottam a kezemmel. Egy kép volt ablakkeretbe
foglalva, amelyet finom falikárpitra festettek. A kép egy udvart ábrázolt, ahol
még nappal van. Még az sem tűnt fel, hogy a kép alján három tyúk is látható.
Mozdulatlan tyúkok. Micsoda fajankó vagyok!
– Engedje meg, hogy meghívjam egy italra! – szólt
valaki közvetlen közelről.
Valaki közeledett a folyosón. El kellett bújnom, így
az „ál” ablak függönye mögé rejtőztem, és szorosan a falhoz simultam. A függöny
egészen leért a földig, így csak arra kellett ügyelnem, hogy a cipőm orra
nehogy kilógjon. A függöny nagyon vastag volt, és még a színpadinál is
büdösebb. Nemcsak por, hanem nehéz dohányszag áradt belőle, amitől
felkeveredett a gyomrom.
– Köszönöm, uram! Megtisztel – válaszolta egy fiatal
férfihang.
A két férfi bejött a szobába, és leült. A függöny mögül
semmit sem láttam, viszont mindent nagyon jól hallottam.
– Nos, uram! Gondolom, sejti, miről akarok önnel
beszélni!?
– Igen, méltóságos úr!
– Tud valami jó hírrel szolgálni?
– Nem tudom, alkalmas-e a hely, méltóságos uram? – kérdezte
a fiatalabbik.
– Csak nyugodtan beszéljen! Épp most tartják az
eljegyzést, mindenki bent van a teremben. Magunk vagyunk.
– Ahogy óhajtja.
A fiatal férfi nagyot sóhajtott, mielőtt jelentésbe
kezdett.
– Az az igazság uram, hogy kihűlt a nyom. Kémeink
jelentése szerint a betyárok meghúzták magukat, és nem mutatkoznak. Jóformán se
éjjel, se nappal. Nem tudjuk bizonyítani, hogy ők követték el a rablást.
– És a büssüi kocsmáros? Nem mondott semmit?
– Nem. Hallgat az, mint a sír. Amióta kivégezték a
mikei kocsmárost, azóta egyik sem mer beszélni. Szerencsétlent fokossal
kettészelték, mint egy dinnyét.
– Az baj, nagy baj… – dörmögött az idősebb.
Pár másodpercig csöndben üldögéltek, aztán folytatta a
fiatalabb.
– Jól meggondolta, uram? Ha kikezd a betyárokkal,
akkor nemcsak az embereim, de a saját és a családja életét is veszélybe
sodorja. Ezek az emberek nem ismernek könyörületet. Ha felpiszkáljuk őket, nagy
árat fizethetünk.
– Megértem az aggodalmát, de sajnos nincs más
megoldás. Kézre kell keríteni a tolvajt! – mondta határozottan az idősebb
férfi.
– Ha mindenképpen a betyárokra gyanakszik, akkor talán
van más mód is, hogy a közelükbe férkőzzünk. – Szünetet tartott, majd
folytatta: – Minden
férfinak van gyenge pontja. Egy asszony vagy netalán egy gyerek…
Szavait lassan nyújtotta el a másik reakciójára várva.
Az mozgolódni kezdett a karosszékben. Azt hiszem, közelebb hajolt, mert szinte
suttogva folytatták a beszélgetést.
– Kémeink szerint az egyik betyár szeretője és annak törvénytelen
gyereke kint lakik az Ivánfa-hegyen. Rendszeresen megjelenik náluk. Úgy tudjuk,
hogy a betyárok között is az egyik legrangosabb. A gyerek vélhetően a férfié. Pár
hete, amikor ismét hozzájuk készült, megsebesítették a zsandárok a kisgáti
kaszálónál.
– Hogy hívják? – kérdezte izgatottan.
Pár másodpercnyi csönd után, alig hallhatóan odasúgta
a fiatalabbik:
– Bergán János.
Az öreg felpattant, körbejárta a szobát, és megállt a
függöny előtt, mintha az ablakon bámulna kifelé. A szivar füstjét éppen az
arcomba fújta, amitől erős köhögési inger kerített hatalmába. Lélegzetemet
visszafojtva rángatóztam a függöny mögött, nehogy köhögésben törjek ki.
Az idősebb férfi nagyot sóhajtott, majd a fiatalabbik
felé fordult, és azt mondta:
– Akkor az ég irgalmazzon nekünk!
A két férfi beszélgetése véget ért. A fiatalabbik
távozott, az idősebb pedig még egy darabig bent üldögélt, aztán ő is
csatlakozott a bálozókhoz.
Az eljegyzés után svédasztal várta a vendégeket az
étteremben, így a kiürült folyosón és az üres bálterem nyitott ajtaja előtt
észrevétlenül kisétálhattam. A pincérek nagy pezsgővel teli tálcákkal járták
körbe a vendégeket, akik közül sokan már jócskán felöntöttek a garatra.
Már éjfél is elmúlt, amikor kiléptem az utcára.
Egészen hazáig futottam. Nem érdekelt, hogy ki lát meg. Minél előbb otthon
akartam lenni.
Szerencsére én értem haza először. Alig vetkőztem le,
és bújtam az ágyba, egy kocsi állt meg a ház előtt. Anyám és Emma hazajöttek.
Egész éjjel az járt az eszemben, mit lophattak el, és
kitől? És mi köze ehhez a betyároknak?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése