21
A legnagyobb férfi nemcsak magasabb volt a többieknél,
hanem tízszer erősebb is. A tűz mellé ült, és az embereihez beszélt. Nyakán úgy
duzzadtak az izmok, akár a kötelek. Öklei, mint két hatalmas buzogány, a térdén
pihentek. Széles hátán akkora szűr pihent, hogy azon Kálmánnal és Imrével
együtt hármasban is elpiknikezhettünk volna.
Ez a nagydarab fickó volt a vezérük. Egyértelműen
látszott. Mindenki azt tette, amit ő parancsolt. És senki sem mert túlságosan a
közelébe menni. Látszott a többieken, hogy tartanak tőle. Az emberei között ott
volt az a két barom, aki megkötözött. Úgy viselkedtek, mint két iskolás kölyök.
Idióták. Közvetlen a vezér mellett egy komor képű fickó ült. Fekete mellényt és
szürke, bő szárú nadrágot viselt. Az övét két pisztoly és egy hosszú tőr súlya
húzta.
A tűz körül úgy hatan ültek. A nyáj zavarodott volt,
imitt-amott hangos bégetés és futás ütötte fel a fejét.
– Hun van az öreg? – mordult rám a vezér.
Először nem értettem, mit kérdez. Teljesen váratlanul
ért, hogy megszólított.
– Az anyád keservit, válaszolj, ha én kérdezlek! – ugrott
fel.
Egy pillanat alatt ott termett mellettem, és már a
fokost húzta elő a kabátja alól, amikor végre kipréseltem magamból két szót:
– A városban…
Lassan visszatette szűre rejtekébe a fegyverét, majd
megkérdezte:
– És mikor gyün vissza?
Csípőre tett kézzel tornyosult felettem a hatalmas
hústömeg, és a válaszomra várt. Annál a betyárnál is nagyobb volt, mint akivel
a füredi határban találkoztam.
– Válaszolj, te kis nyüves! Mikor gyün vissza? – ordította.
– Ho-holnap – böktem ki végre.
A nagydarab hátat fordított, és visszatérve embereihez
utasítást adott, hogy oldozzanak el.
– Hát akkor, kis barátom, ma este jobb híján veled
kötjük az üzletet. De ha megtudom, hogy átvertél, és valahol itt gubbaszt az
öreg a közelben, apró miszlikre téplek, és odaadlak a kutyáknak – jelentette
ki.
– Ültessétek ide!... Szóval! Azt hiszem, itt az ideje,
hogy bemutatkozzunk egymásnak. Hogy hínak? – állt meg előttem. A nyakam majd
kitört, mire a komor arcú betyár tekintetemet erővel a földre szegezte.
– Nem bámészkodunk! A földet nézed, és válaszolsz a
kérdésekre, megértetted? – mennydörögte.
– Igenis uram! – vinnyogtam. Szememben újra könnyek
gyűltek. Miért történik ez velem? Csak mert kicsit később értünk haza Kálmánnal
a piknikről? Tényleg ezt érdemlem?
– Süket vagy, te Isten barma!? Mi a neved? – üvöltötte
a vezér.
– Kaposi István.
– Jól van, István. Tudod, hogy én ki vagyok?
– Nem, uram…
A betyárok összenéztek, és hangos röhögésben törtek
ki. A vezérre vetettem egy pillantást, aki felhúzta szemöldökét, és csalódottan
ingatta a fejét.
– Akkor szerencsés fickónak mondhattad magad… a mai napig.
– Sajnálom, uram, de nem tudom, ki vagy – nyökögtem.
– Akkor ma megtanulod, ki az a Bergán János – vigyorgott,
és kezével tapsra és kurjongatásra buzdította bandáját.
Megkötözve a tűz mellé ültettek. A betyárok elfogtak két
birkát és egy bárányt. Összekötözték a lábukat, és páran elindultak a
zsákmánnyal az erdő irányába.
Néhányan maradtak csak a tűz körül. Kulacsukból bort
ittak, amitől hamarosan jókedvükben úgy megvertek, hogy az orromból és a
számból is patakokban folyt a vér. Testem teljesen megadta magát. Izmaim elernyedtek,
és elterültem a földön. Szemem csukva volt. Meg se moccantam, nehogy bátorítsam
őket.
Pár perc múlva halk beszédre lettem figyelmes. Hogy
biztosra vegyék, már nem vagyok magamnál, az egyik betyár fejbe rúgott. A fájdalmat
azonban már alig éreztem. Nehezemre esett figyelni. Tudatom folyton mély álomba
akart merülni. Erőt vettem magamon, és minden erőmmel hallgatózni kezdtem.
Amikor épen maradt szemem pilláin keresztül kilestem,
már csak négyen ültek a tűz körül. Szavaikat foszlányokban hallottam, mert igen
halkan beszéltek.
– Hajnalra mindenki legyen a keleti kapunál… senki sem
mutatkozhat… a pénzt a …őrzik, de hamarosan megérkezik az olasz kalmár… pénzzel
elutazunk… birtokot…
Arra ébredtem, hogy valaki törölgeti az arcomat.
Kinyitottam szememet, és azt láttam, hogy a három kutya nyüszítve nyalogatja a sebeimet.
Az egyiknek feldagadt a pofája, és felrepedt egy helyen. Szőre csupa vér volt.
A másiknak a füle szakadt ketté. A harmadiknak pedig a mellső lába sérülhetett
meg, mert alig tudott járni.
A tűz már kialudt. A nap éppen akkor kelt fel Toponár
felől, amikor az öreg megjelent a fák között az ellenkező irányból.
Tarisznyáját jól megrakva tért vissza. A nyáj szokásától eltérően nem kóricált
el. Úgy vettek körbe, mint a védekező állást felvevő katonák, akik urukat
védik.
Amikor az öreg közelebb ért, először csak káromkodott
egyet. Azt látta, hogy még mindig a földön fekszem. Ilyenkor már itatnom
kellene a jószágokat…
Haragos léptekkel megindult felém, majd amikor
észrevette, hogy kutyáival együtt vérben úszom, összeráncolta szemöldökét, és
hosszú percekig csak morgott magában. Kimosta a sebeimet, kutyáit ellátta, majd
bekísért az ispotályig. Ott az egyik apáca gondjaira bízott, aki lefektetett
egy ágyra, és azonnal orvosért szaladt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése