2015. szeptember 12.

Kaposi István kalandjai 21.




21

A legnagyobb férfi nemcsak magasabb volt a többieknél, hanem tízszer erősebb is. A tűz mellé ült, és az embereihez beszélt. Nyakán úgy duzzadtak az izmok, akár a kötelek. Öklei, mint két hatalmas buzogány, a térdén pihentek. Széles hátán akkora szűr pihent, hogy azon Kálmánnal és Imrével együtt hármasban is elpiknikezhettünk volna.
Ez a nagydarab fickó volt a vezérük. Egyértelműen látszott. Mindenki azt tette, amit ő parancsolt. És senki sem mert túlságosan a közelébe menni. Látszott a többieken, hogy tartanak tőle. Az emberei között ott volt az a két barom, aki megkötözött. Úgy viselkedtek, mint két iskolás kölyök. Idióták. Közvetlen a vezér mellett egy komor képű fickó ült. Fekete mellényt és szürke, bő szárú nadrágot viselt. Az övét két pisztoly és egy hosszú tőr súlya húzta.
A tűz körül úgy hatan ültek. A nyáj zavarodott volt, imitt-amott hangos bégetés és futás ütötte fel a fejét.

– Hun van az öreg? – mordult rám a vezér.
Először nem értettem, mit kérdez. Teljesen váratlanul ért, hogy megszólított.
– Az anyád keservit, válaszolj, ha én kérdezlek! – ugrott fel.
Egy pillanat alatt ott termett mellettem, és már a fokost húzta elő a kabátja alól, amikor végre kipréseltem magamból két szót:
– A városban…
Lassan visszatette szűre rejtekébe a fegyverét, majd megkérdezte:
– És mikor gyün vissza?
Csípőre tett kézzel tornyosult felettem a hatalmas hústömeg, és a válaszomra várt. Annál a betyárnál is nagyobb volt, mint akivel a füredi határban találkoztam.
– Válaszolj, te kis nyüves! Mikor gyün vissza? – ordította.
– Ho-holnap – böktem ki végre.
A nagydarab hátat fordított, és visszatérve embereihez utasítást adott, hogy oldozzanak el.
– Hát akkor, kis barátom, ma este jobb híján veled kötjük az üzletet. De ha megtudom, hogy átvertél, és valahol itt gubbaszt az öreg a közelben, apró miszlikre téplek, és odaadlak a kutyáknak – jelentette ki.
– Ültessétek ide!... Szóval! Azt hiszem, itt az ideje, hogy bemutatkozzunk egymásnak. Hogy hínak? – állt meg előttem. A nyakam majd kitört, mire a komor arcú betyár tekintetemet erővel a földre szegezte.
– Nem bámészkodunk! A földet nézed, és válaszolsz a kérdésekre, megértetted? – mennydörögte.
– Igenis uram! – vinnyogtam. Szememben újra könnyek gyűltek. Miért történik ez velem? Csak mert kicsit később értünk haza Kálmánnal a piknikről? Tényleg ezt érdemlem?
– Süket vagy, te Isten barma!? Mi a neved? – üvöltötte a vezér.
– Kaposi István.
– Jól van, István. Tudod, hogy én ki vagyok?
– Nem, uram…
A betyárok összenéztek, és hangos röhögésben törtek ki. A vezérre vetettem egy pillantást, aki felhúzta szemöldökét, és csalódottan ingatta a fejét.
– Akkor szerencsés fickónak mondhattad magad… a mai napig.
– Sajnálom, uram, de nem tudom, ki vagy – nyökögtem.
– Akkor ma megtanulod, ki az a Bergán János – vigyorgott, és kezével tapsra és kurjongatásra buzdította bandáját.

Megkötözve a tűz mellé ültettek. A betyárok elfogtak két birkát és egy bárányt. Összekötözték a lábukat, és páran elindultak a zsákmánnyal az erdő irányába.
Néhányan maradtak csak a tűz körül. Kulacsukból bort ittak, amitől hamarosan jókedvükben úgy megvertek, hogy az orromból és a számból is patakokban folyt a vér. Testem teljesen megadta magát. Izmaim elernyedtek, és elterültem a földön. Szemem csukva volt. Meg se moccantam, nehogy bátorítsam őket.

Pár perc múlva halk beszédre lettem figyelmes. Hogy biztosra vegyék, már nem vagyok magamnál, az egyik betyár fejbe rúgott. A fájdalmat azonban már alig éreztem. Nehezemre esett figyelni. Tudatom folyton mély álomba akart merülni. Erőt vettem magamon, és minden erőmmel hallgatózni kezdtem.
Amikor épen maradt szemem pilláin keresztül kilestem, már csak négyen ültek a tűz körül. Szavaikat foszlányokban hallottam, mert igen halkan beszéltek.
– Hajnalra mindenki legyen a keleti kapunál… senki sem mutatkozhat… a pénzt a …őrzik, de hamarosan megérkezik az olasz kalmár… pénzzel elutazunk… birtokot…

Arra ébredtem, hogy valaki törölgeti az arcomat. Kinyitottam szememet, és azt láttam, hogy a három kutya nyüszítve nyalogatja a sebeimet. Az egyiknek feldagadt a pofája, és felrepedt egy helyen. Szőre csupa vér volt. A másiknak a füle szakadt ketté. A harmadiknak pedig a mellső lába sérülhetett meg, mert alig tudott járni.
A tűz már kialudt. A nap éppen akkor kelt fel Toponár felől, amikor az öreg megjelent a fák között az ellenkező irányból. Tarisznyáját jól megrakva tért vissza. A nyáj szokásától eltérően nem kóricált el. Úgy vettek körbe, mint a védekező állást felvevő katonák, akik urukat védik.
Amikor az öreg közelebb ért, először csak káromkodott egyet. Azt látta, hogy még mindig a földön fekszem. Ilyenkor már itatnom kellene a jószágokat…
Haragos léptekkel megindult felém, majd amikor észrevette, hogy kutyáival együtt vérben úszom, összeráncolta szemöldökét, és hosszú percekig csak morgott magában. Kimosta a sebeimet, kutyáit ellátta, majd bekísért az ispotályig. Ott az egyik apáca gondjaira bízott, aki lefektetett egy ágyra, és azonnal orvosért szaladt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése