Az igazi Mikulás

Az igazi Mikulás

Újév első tanítási napján ujjongva üdvözölték egymást a gyerekek az egyik leghíresebb svájci iskolában, ahová a környező országok legokosabb általános iskolásai jártak. Érkeztek diákok Angliából, Norvégiából, Franciaországból, Oroszországból és Magyarországról is.

Tanítás után a kollégium nagytermében elhelyezkedtek a kandalló mellett elterpeszkedő hatalmas ülőgarnitúrán, és egy bögre forrócsoki kíséretében mesélni kezdték karácsonyi élményeiket. Pierre Párizsból utazott vissza, ahol családjával lakott. Orlando Rómából, egy igazi kis palotából tért vissza barátaihoz. Sergei Moszkvából, Nils Osloból, William Londonból, Apor Budapestről, Abdulah pedig Abu-Dahabiból. Már elsőtől kezdve elválaszthatatlan jó barátok voltak, akik mindig kiálltak egymás mellett. 

Most is, mint minden alkalommal, amikor hosszabb időre külön kellett válniuk, meghallgatták egymás élménybeszámolóit. Csakhogy most mindenki egy közös haditerv részese volt. Karácsonyra közös feladatot vállaltak. Pierre mesélni kezdett:

-Ahogy megbeszéltük, én is előkészítettem mindent, hogy meglessem az éjszaka belopódzó Mikulást. Két kamerát helyeztem el. Egyet a szobámban a régi macijaim közé, egyet pedig a nappaliba, ahol a karácsonyfa állt. A nappaliban lévő kamera akkumulátora lemerült, de a szobai felvette az ajtóm előtt álló Mikulás árnyékát. Bojtos svájci sapkát viselt, szakálla és bajusza pedig hegyesre volt pödörve. Nem bírtam fent maradni hajnalig, de a videó alapján állíthatom, hogy a Mikulás biztosan francia.

-Nyem, nyem kedves barátom! Én a jégvirágos ablakon keresztül láttyam, amikor megállt a szánja a házjunk előtt. A sapkája olyan volt, mint nagyapám régi ushankája (orosz lehajtható fülű sapka). Arcját dús bajusz és szakáll boríjtotta. A Mikulás eleve szánnal jár, egyértelmű, hogy Oroszországból származik- mondta Sergei.

-Ugyan már! – vágott közbe Nils – Mindenki tudja, hogy a Mikulás az Északi-sarkon él. Norvégia nyúlik legészakabbra. Ott tud a legjobban elbújni a kíváncsiskodó szemek elől. Ami engem illet, meggyőződésem, hogy a Mikulás lappföldi rokona, csak egy másolat. És ezt a finnek is nagyon jól tudják.

-Kedves barátaim! Ne veszekedjetek! Végül is úriemberek vagyunk. Én személyesen találkoztam a Mikulással, amikor szenteste hazafelé igyekeztünk az éjféli miséről. Olyan kalapja volt, mint a sarkon posztoló rendőrnek. A ruhája, sőt még a kiejtése is angol volt. Nagyon sajnálom, hogy ki kell ábrándítanom benneteket, de a Mikulás Londonban lakik.

-Én igazán nem akarok beleszólni- kezdte Apor-, de szerintem egyikőtöknek sincs igaza. Ugyanis az én nagypapám az igazi Mikulás. Segítettem neki beöltözni, amikor este munkába készült. Láttam, amikor a puttonyába beleteszi azt a sok ajándékot, és útnak indul. Először a gyermekkórházba ment, aztán az árvaházba. Tudom, mert elmondta. Ha gondoljátok, szólhatok néhány jó szót az érdeketekben.

A jó barátok egy pillanat erejéig mérgesen szemeztek egymással, aztán Abdulahra emelték tekintetüket, aki hangos nevetésben tört ki.

-Sajnálom, de a Mikulásotok az ünnepek után lezuhant a földjeinken. Azóta Nadir, a kecskepásztor viseli a ruháját. De javaslom, hogy ne nagyon kérjetek tőle semmit, mert nagyon szegény. Egyetlen dologgal lephet csak meg benneteket Karácsonykor: egy marék kecskebogyóval.