A rend őre

A rend őre

Reggel, amikor az ébresztőóra fél ötkor megszólalt, Chuck, a rendőr, már felöltözve állt az ágya mellett. Nem sokkal később makulátlan ruhájában útnak indult, hogy újabb napot töltsön a bűnözők elfogásával. Már harmincöt éve járta Chicago utcáit. Minden nap ugyanakkor kelt, és ugyanúgy beautózott a rendőrőrsre, ahogy eddig. Munkája során több száz razzián vett részt, sok száz tolvajt és gengsztert elfogott már, de a kitüntetésnek szánt előléptetést sosem fogadta el. Miért? Mert túlságosan szerette a munkáját. Sehol máshol nem tudta elképzelni az életét, csakis terepen, vagyis kint az utcán.

Az emberek tisztelték és felnéztek rá. Ha valaki bajba került, csak szólt neki, és hamarosan kézre került az elkövető. Abban a körzetben, ahol ő dolgozott, pár hónapon belül rend és nyugalom uralkodott. Túlságosan is. Persze Chuck örült, hogy a tolvajok már nem mernek lopni a boltban, és az utcán sem látni kétes kinézetű férfiakat, akik valami rosszban sántikálnak, de hiányzott neki a régi idők izgalma.

Ma már csak állt az utca sarkán, és üdvözölte a felé intő embereket. Hajdanán, amikor még fiatal volt, de sok munkája volt! Ma már mindenhol kamerák figyelik az utcákat és a kereszteződéseket. Egy irodából szemmel lehet tartani a környéket, de ő ragaszkodott ahhoz, hogy minden nap kint legyen, és járja az utcákat. Régen egy autógumi nyomból tudta, ha valaki túllépte a megengedett sebességet, vagy meg tudta állapítani egy arra lófráló férfiről, hogy éppen a túloldalon közeledő nőt akarja kirabolni. Nem szerette a számítástechnikai újításokat. Jobban boldogult a régi megszokott eszközökkel: a megfigyeléssel és a nyers erővel.

Ezen mélázott, amikor bejelentés érkezett a rádiójára, hogy a közeli bankban éppen rablás zajlik. Chuck korát meghazudtolva olyan szélsebes futásnak eredt, hogy az asszonyok elismerően kiáltottak utána az utcán. Az esze már azon járt, hogy milyen útvonalon tudnak megszökni a bankrablók, ezért útba ejtette a legvalószínűbbet, hogy elejét vegye a bajnak. Csakhogy nem ő volt az egyetlen, akit értesítettek a központból. Egy kommandós csapat akkor foglalta el a helyét az egyik épület takarásában, amikor odaért. Hatalmas fegyverek feszültek a speciális egység kezében. Gránátokkal, és nyomkövető eszközökkel felszerelt mellényükkel úgy néztek ki, mint egy karácsonyfa. A kirendelt helyi parancsnok, utasításba adta az embereinek, hogy senki ne mozduljon, amíg jelt nem ad a támadásra. Mesterlövészek foglalták el a szemközti ház tetejét, hogy távcsöves puskáikkal, szemmel tarthassák a benti eseményeket. Még túsztárgyalót is hozattak, aki telefonon vette fel a kapcsolatot a bankrablókkal.

Hosszú órák teltek el, de nem történt semmi. A páncélt állítólag feltörték valami speciális folyékony gázzal, de amikor indultak volna, megjelent a rendőrség. Így a dolgozókat és a bankban tartózkodó ügyfeleket túszul ejtették. A mesterlövészek és az egyik fogvatartott telefonon megerősítette, hogy nem sérült meg senki. Csakhogy a rendőrség elvágta a menekülés útját, és a rablókkal sehogy sem tudtak megegyezni.

Chuck sok ilyet látott már, tudta jól, hogy mit kell tenni. Odament a helyi parancsnokhoz és azt javasolta, hogy teljesítsék a feltételeket, vagyis vonuljanak vissza, és biztosítsanak egy autót a bankrablóknak a meneküléshez. A parancsnok nem hitt a fülének. Nem tartotta helyénvalónak, hogy egy közrendőr mondja meg neki, hogy mit csináljon, de az idős rendőr szeme bölcsességről és magabiztosságról tanúskodott. Még egy kis ideig tanácskozott embereivel, végül úgy tett, ahogy Chuck javasolta.

A rendőrök elvonultak az épület elől, csak Chuck húzódott meg nem messze a bejárattól. Az autó, amivel menekülni készültek begurult a bejárat elé, a sofőr pedig járó motorral és nyitott ajtókkal otthagyta, a megállapodás szerint. Az épület ajtaja lassan kinyílt, és három bankrabló jelent meg sí maszkban. Az egyikük egy fiatal nőt használt pajzsnak, ha esetleg a rendőrség megpróbálná lelőni. Szerencsére, amikor az autóhoz értek, ellökte a nőt, majd súlyos táskáikkal bepattantak mindhárman, és nagy gázzal elhajtottak. Persze nem jutottak messzire.

Chuck ismét futásnak eredt, és két sarokkal arrébb utol is érte a füstölgő járművet. A rendőrautók már üldözőbe vették, de amikor beérték a bankrablókat, addigra azok a kocsijuk mellett hevertek eszméletlenül. A parancsnok nagyon dühös volt, amiért Chuck beleavatkozott az elfogásba, mégis el kellett ismernie, hogy hatékony volt a mesterkedése. Amikor megkérdezték tőle, hogy mit csinált velük, elmondta, hogy a botját beledugta a kipufogóba, amikor az autó leállt a bank előtt, és mire a rablók idáig jutottak, a kocsi megtelelt kipufogógázzal. Csak időben ide kellett érnie, hogy az autóból köhögve kikászálódó tolvajokat még akkor jól fejbe vághassa a visszaszerzett eszközzel, amíg nem térnek magukhoz. Viccesen csak ennyit fűzött hozzá:

-Lelőni mégsem lőhettem volna le őket, hiszen nekik is vannak jogaik. Nem igaz?