Málika

Élt egy asszony Eperkefalván, akit mindenki csak úgy ismert: Málika. Nagyon szeretett segíteni az embereknek. Ő szervezte a süteményvásárokat, jelen volt a kultúr- és színjátszó körben, valamint ő volt a plébános ministránsa, felolvasója és kántora is. Nem volt egy szabad perce sem.
Tizenkét éves macskájával élt együtt egy kétszintes babaházban a Fűzike utcában. Esténként, amikor elcsendesedett minden, Málika főzött egy pohár menta teát, leült a kedvenc foteljébe, és kézbe vette romantikus regényét. Pár perc múlva Artúr, a macska már ott dorombolt az ölében, és hagyta, hogy gazdája az állát vakargassa.

Málika házában mindig minden tökéletesen tiszta és rendezett volt. A fotel karfáját és az asztalt csipketerítő fedte, a konyhaasztalon pedig minden hétvégén frissen sült sütemény gőzölgött, abból a célból, ha valaki meglátogatná.

Reggel felvette az este előkészített ruháját, kiszedegette az este a hajába tett hajcsavarókat, majd kirúzsozta a száját, és útnak indult kétkerekűjével. Szeretett kerékpárral járni, mert így mindenhova gyorsabban odaért, és nem mellesleg fájós lábait is megkímélte a gyaloglástól. Különleges biciklijén sokszor megcsodálták a faluba látogató városi rokonok. Őt azonban cseppet sem érdekelte, mit gondolnak róla. Biciklijét a legkedvesebb unokaöccsétől kapta néhány évvel ezelőtt, aki majd minden héten felhívta őt telefonon, hogy a hogyléte felől érdeklődjön. Bármilyen eseményre is indult, felvette az alkalomhoz illő virágos kalapját, és a ruhájához illő fülklipszet. Nem csak a háza, de ő maga is mindig kifogástalanul nézett ki.

Egy nap ismeretlen autó állt meg a szomszéd ház előtt, és néhány hét múlva már új szomszéd ült a verandán. Egy nyugalmazott katonatiszt. Volt egy papagája, aki a nap nagy részében kint levegőzött az ablakban, tágas kalitkájában. Az öreg eleinte felvont szemöldökkel méregette különc szomszédasszonyát, aztán egyre többször találkoztak, és köszöntek egymásnak. Teltek-múltak a hetek, és az amúgy zárkózott katona megjelent az egyik színi előadáson. Málika nem tulajdonított neki jelentőséget, csak tette a dolgát: intézkedett, magyarázott és közben jókat nevetett.

Aztán egy vasárnap az öreg katona megjelent a misén, és hazafelé menet felajánlotta szomszédasszonyának, hogy hazakíséri. Az asszony fölöslegesnek tartotta a gesztust, hiszen fényes nappal volt, és amúgy is biciklivel jött. Így felpattant kétkerekűjére és hazatekert.

Otthon a férfi kitette a madarat az ablakba, és megállt egy pillanatra, ahogy megérezte a frissen sült pite illatát. Lehunyta szemét, és mélyen beszívta a levegőt.

-Arrrtúr! Már megint mit csináltál?- kiáltotta egy éles hang.

A férfi megdermedt. Kinyitotta a szemét, és azt látta, hogy a szomszéd ház ablakában Málika néz vele szembe, az arcán némi értetlenséggel.

-Megbocsásson, hogy mondta?- kérdezte a férfi.

-Én nem szóltam egy szót sem!- válaszolta Málika. - Önnél van a macskám?

-Nem, asszonyom! Csak nem tűnt el? Hogy hívják a macskáját?

-Artúr!

-Ahogy engem is...

-Hallatlan! Hallatlan! – kiáltotta ismét az éles hang.

A férfi és Málika összenézett, és hangos nevetésben törtek ki.

Ezek után Málika meghívta magához a férfit uzsonnárra, majd megengedte, hogy vasárnap hazakísérje őt mise után. Egyre több időt töltöttek együtt. Nemsokára a férfi odaköltözött az asszonyhoz, és feleségül kérte. Málika boldogan igent mondott.

A kis kedvencek is összebarátkoztak. A macska szépen eljátszott a papagájjal, aki cserébe megtanulta a nyelvét, és hangos nyávogással üdvözölte, amikor Artúr a szobába lépett.