Állati!

Ezt a macskát Bandinák hívják. Egy kicsit zömök. Bár, ha megkérdezhetnénk, ő biztos csak annyit mondana rá, hogy: "Ugyan, csak vastag a bundám!"

Persze mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz. Azt is tudom, hogy az igazi neve: Nagy-Bendő András :)

Fontosak a támogatók!

Elvágtam az ujjamat. Aztán rájöttem, hogy ezt a tevékenységet a Nike támogatja.

Firkáló

Álomhajó

Álomhajó

Amint a nap lebukott a látóhatáron, halvány csillagok jelentek meg az égbolton. Fényük úgy erősödött, ahogy az éjszaka átvette a Nap helyét. Minden elcsendesedett és a vackába húzódott, hogy kialudja magát. Csak a Hold ült fel az ég egyik sarkába, hogy onnan körbejárva szemügyre vehesse a vidéket. Szegény Hold nagyon magányos volt. Általában nem látott senkit. Olyankor mosolyra húzta száját, amitől kikerekedett, és vidáman bevilágította a dombokat, falvakat. A derengő világosságban szokott találkozni emberekkel, akik későn érnek haza munkájukból, de ők is csak intettek neki, megköszönve, hogy utat mutatott nekik, és eltűntek a házak között.

A Hold úgy érezte, nem igazságos, hogy a Nap mindig vidáman játszó gyerekeket, csaholó kiskutyákat és piknikező családokat lát, ő meg egész éjjel, szinte senkit. Társaságra vágyott. Ekkor döntött úgy, hogy épít egy álomhajót, amivel a gyerekek álmukban elrepülhetnek messzi-messzi tájakra, ő pedig elkísérheti őket.

A Hold minden éjjel a hajón dolgozott. Pár hét alatt le is fogyott a nagy munkában, de aztán újra vidáman engedte ki ezüst hasát. Úgy építette meg, hogy a gyerekek a lehető legjobban érezzék magukat, és ne akarjanak hazamenni. Épített nekik mászófalat kötélből, csúszdát a vitorlavászonból, labirintust a hajó belsejében, egy játék konyhát a lányoknak, és egy hatalmas játéktermet közvetlenül a kapitány kabinja mellett.

A hajóra bárki felszállhatott, aki elfogadta a Hold meghívását, hiszen ő mindenkit szívesen látott. Kivéve a felnőtteket! Őket nem annyira szerette, mert nem lehetett velük játszani. Este tíz órakor már közel egy tucatnyi öt és tíz év közötti gyerek hancúrozott a fedélzeten. Eleinte a látvány foglalta le őket, hiszen a hajó a levegőben úszott magasan, a felhőkön. Alattuk csak a lámpák fénye rajzolt csillagokat a földre, jelezve, hogy város fölött haladnak el. A Hold ezüstös fénnyel világított, amitől a táj nyugodttá és ragyogóvá vált. Aztán felfedezték a játékokat, és a hajó hamarosan nevetéstől, futkározó gyerekektől visszhangzott. Egészen hajnalig. Boldog volt, hogy nekik világíthat, és végre van társasága.

Reggel aztán, amikor átadta helyét a Nap első sugarainak, akkor a gyerekek is eltűntek a hajóról. Mindenki vidáman ébredt az ágyában, hiszen álmában egy csodás helyen járt, ahol a többi gyerekkel rengeteg féle, kalandos játékot próbálhatott ki.

A Hold végre vidám volt. Barátai minden éjjel visszatértek a hajóra, ahol együtt múlatták az időd.

Rohamosztagosok titkos élete

"Elárulok egy titkot! ... Azért hord Vader Nagyúr maszkot, mert mindig telepukizza a Halálcsillag folyosóit."

A vadász és a pilóta

A vadász és a pilóta

Élt egyszer egy vadász és egy pilóta. A vadászt Krucifixnek hívták, és az angol Természettudományi Múzeum zoológusa volt. Vagyis imádta az állatokat.

Az év tizenkét hónapjából tizenegyet különböző kontinenseken töltött, hogy feltérképezze az állatvilágot. Bejárta Afrikát, Dél-Amerikát, Ausztráliát, Ázsiát és az Antarktisz jeges világát. Napokig csak figyelte az állatokat, rajzokat és jegyzeteket készített a szokásaikról és jellemzőikről, majd amikor már úgy érezte, hogy mindent tud róluk, akkor lepuffantott egyet-kettőt az öblös végű, távcsöves puskájával, és kitömetve hazaküldte Angliába, hogy az ott élő városi emberek is megismerhessék a föld különböző tájain élő egzotikus állatokat. Persze nem csak úgy vaktában lövöldözött.

Igen jól tudta, hogy melyik állatot kell kilőni. Mindig csak olyat, amelyik beteg volt, vagy megsérült, és megváltás volt neki a halál. Munkáját általában bennszülöttek segítették, akik jól ismerték a vidéket és az állatok szokásait. Ők cipelték a nehéz utazóládákat, a fegyvereket, és a többi kelléket, ami nélkülözhetetlen az ilyen expedícióhoz. A feladat főként a tanulmányozás volt, nem a vadászat, de Krucifix nagyon szerette mindegyik részét. Igazság szerint nem volt valami jó lövő. Amikor eltévesztette a célt, és az állat elszaladt, mindig így kiáltott: „A krucifixét neki, ez elment!” Hát ezért hívták őt Krucifixnek. Meg azért is, mert jegyzetfüzeteiben a gyönyörű rajzok mellett olyan rondán írt, hogy rajta kívül senki sem tudta elolvasni. Az egész jegyzet egy nagy krucifixnek nézett ki.

Amikor eljött a késő délután, kiült homok színű sátra elé egy kinyitható táborszékre a kedvenc teáscsészéjének társaságában, forró vízbe áztatta féltve őrzött tealeveleit, és jobb híján kecske- vagy a helyi lehetőségeknek megfelelő tejjel keverve megitta ötórai teáját.

Így teltek napja, hónapjai. Társasága nem nagyon akadt, mert a bennszülöttek nem értették a nyelvét, és ő is csak néhány szót tudott az övükén. Már-már arra gondolt, hogy befejezi munkáját és hazatér Angliába, amikor egy nap hatalmas vasmadár szelte keresztül az égboltot.

A repülőgép nagyon alacsonyan repült, megriasztva a nagy robajjal az állatokat. A vadász méregbe gurult, és szinte futva a landoló gép után indult. Egy óra múlva be is érte a felhőlovast, aki nem hagyta szóhoz jutni Krucifixet. Elmesélte, hogy a hadseregnél szolgált, és amikor véget ért a háború, megvette ezt a gépet, amivel az óta járja a világot. Peckes, hegyesre pödört bajusza, és széles válla a nők körében igen közkedvelt lehetett, de a vadászt valahogy nem hatotta meg. Indulatosan az ismeretlen férfinak esett, és követelte, hogy ezzel a veszélyes gépezettel hagyja el a környéket, mert az állatok elriasztásával tönkreteszi a munkáját. A pilóta, akit Antonnak hívtak és a francia légierőnél szolgált korábban, nem hagyta, hogy a vén angol mókus kihozza a sodrából. Gondolta, ha megmutatná neki ezt az élővilágot a saját szemszögéből, akkor nem ellenezné a repülést. Így is tett.

Anton meggyőzte Krucifixet, hogy másnap repüljék körbe együtt a vidéket. A vadász nagy nehezen beleegyezett, de csak tudományos kísérlet céljából. Hajnalban indultak, amikor a nap még csak halványan világította meg az ég alját. Olyan volt, mint egy hatalmas rózsaszín vattacukor. Már a levegőt szelték, amikor a nap előbujt rejtekhelyéből, és bevilágította a hegyeket, a sűrű erdőt és az azt kettészelő hömpölygő folyót. A vadász szája tátva maradt a csodálkozástól. Még sosem látott ehhez foghatót. A lentről óriásinak tűnő hegyek apró domboknak tűntek odafentről, a tavak pedig fénylő tócsáknak. Anton lejjebb ereszkedett a géppel. Krucifix felkiáltott meglepetésében, és izgatottan mutogatott lefelé egy hatalmas csorda irányába, amik úgy terítették be a vidéket, mint földet a fűszálak. Innen nagyon jól meg lehetett figyelni a méretüket, és vándorlásuk irányát. Ahogy még lejjebb ereszkedtek láttak fák koronáján csüngő tarka majmokat, csapatban fészkelő madarakat, színes virágokat. Az élet csak úgy nyüzsgött amerre csak repültek.

Miután a francia pilóta visszavitte a vadászt a táborba, meghívást kapott egy teára. Anton látta a lelkesedést a vadász arcán, aki még mindig nem tért magához az élménytől. Hosszú órákig beszélgettek a sátor előtt, és közben a teázásból italozás kerekedett. Ilyenkor születnek az üzletek. A vadász felajánlotta Antonnak, hogy szerződjön le vele, illetve a Természettudományi Múzeummal, és segítsen az állatok vándorlásának, szokásainak további feltérképezésében. A francia kortyolt egyet laposüvegéből, és szövetségre lépett a vén angol kecskével.

Rohamosztagosok titkos élete

"Karácsonyra kérek egy halálcsillagot, vagy ha azt nem lehet, akkor egy kukásautót!"