 |
| - Önöknek csomagja érkezett. Ide kérnék egy aláírást! |
Egyszer
volt, hol nem volt, élt egyszer a mennyországban egy aranyhajú, gyönyörű angyalka. Amikor nem másokra vigyázott, akkor leült egy bárányfelhő szélére,
és onnan nézegetett lefelé. Mivel sok embernek segített már létezése során,
úgy döntött, ő is lelátogat a Földre.
Ahogy
nézegelődött, egyszer csak észre vett egy embert, aki a feleségével élt szép
csendesen. Nagyon szerették egymást, de gyermekük mégsem született. Ennek az
embernek olyan melegséget sugárzó tekintete volt, hogy a kis angyal tudta, ha ő
lenne az apukája, biztosan elhalmozná szeretettel. Egyre többször leste meg a
házaspárt, hogy s miként élnek. A feleségnek nagyon megnyugtató, kellemes hangja
volt, és odaadó szeretettel vette körül a férjét.
- Belőle szerető,
türelmes és gondoskodó anyukám lehetne – gondolta a kis angyal.
Miután kiválasztotta
leendő szüleit, elbúcsúzott angyal társaitól, és elindult a fény útján lefelé,
a Földre.
Egy szűk, sötét helyen
találta magát, ahol ismeretlen hangok vették körül. Egy pillanatra megijedt, hogy
talán nem jó helyre került, de aztán eszébe jutott egyik társa mondása: „Minden
úgy lesz, ahogy lennie kell.” Ahogy a sötétben fülelt, egyszer csak egy hangra,
arra a hangra lett figyelmes, amit még a mennyben ismert meg.
Azt súgta:
- Tudom, hogy úton vagy!
Érzem. Maradj csak minél tovább ott, annak a néninek a pocakjában, ahol vagy!
Nőjél minél nagyobbra! Ha kibújtál az életadó hasából, akkor majd megyünk érted
a kórházba és hazahozunk. Nagyon szeretünk téged és várunk rád!
A kis angyal szívét
melegség járta át. Már tudta, hogy ott van, ahol lennie kell.
Teltek múltak a hónapok,
mígnem eljött a születés napja. Minden fájdalom és szenvedés nélkül emelte ki
egy orvos a kis angyalt az életadó hasából, és tette egy kiságyba a fürdetés és
egyéb méricskélés után.
Az életadó tudta, hogy a
kislányt, akit világra hozott, másnak kell felnevelnie, mert a kötelék nem
vele, hanem valaki mással alakult ki, talán még a leszületése előtt. Így
elment, és hozzájárult, hogy az angyalka, választott
szüleihez kerülhessen.
Teltek múltak a napok. A
kis angyal nagyokat evett és aludt, hogy gyorsabban teljen az idő, amíg szülei
érte nem mennek a kórházba, ahogy ígérték. A kórházban mindenki csodájára járt,
milyen szép és jó kisbaba.
Egy napon, valaki kereste
őt. A nővér kitolta egy terembe, ahol többen vártak rá. Róla beszélgettek, hogy
mikor, mekkora súllyal született, mennyit eszik, milyen oltásokat kapott eddig,
és hogyan lehet őt látogatni.
És akkor az angyalka
meghallotta azt a megnyugtató, kellemes hangot, amit már a mennyben, és a
pocakban is hallott.
- Sikerült! Eljöttek
értem. Itt vannak a szüleim – gondolta az angyalka, majd nagyot sóhajtott, és
szélesen elmosolyodott.
- Nézd! Mosolyog! –
örvendezett a barna szemű férfi.
A kislány még sokszor megajándékozta szüleit angyali
mosolyával, okos, figyelmes tekintetével, hangos gőgicséléseivel, odabújásaival,
hogy addig is, amíg nem tanul meg beszélni, százszor és ezerszer szülei tudtára
adja, hogy: SZERETLEK BENNETEKET!
Édesapa levele:
A sors, vagy Isten, kinek-kinek beállítottsága
szerint, útjai kifürkészhetetlenek, míg egy kis lélek utat talál. Ilyen
kifürkészhetetlen úton, sok év várakozás után megérkezett hozzánk kislányunk
Anna.
Mindenkinek köszönjük a jó szavakat és a biztatást az
évek során.
Kislányunk neked ígérjük, hogy szeretetben és óvva
nevelünk téged, vigyázni fogunk rád.
Köszönjük, hogy itt vagy, Szeretünk téged!
