Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy harcos. Ez a
harcos - akit az ő nyelvén Nagylábúnak hívtak- Afrikában élt, mert szerette a
forró napsütést és utált cipőt viselni. Minden nap mezítláb járt dolgozni, és
csak egy rövid fűszoknyát vett magára, hogy jól lebarnulhasson. Reggelenként
munkába menet magához vette lándzsáját és pajzsát, majd elindult, hogy
barátaival nagy vadakra vadásszon. Lándzsáját még tavaly nyáron nyerte a falu
Ki mit tud? vetélkedőjén, amikor a Vöröskereszt szállítmányával érkező ABBA
lemez egyik slágerét adta elő. Nagyon büszkék voltak a szülei.
 |
| A kovakcsicsik szerint, ők így néznek ki... |
A pajzsot még a nagyapjától kapta. Mivel az öreg már igen
nehezen tudta tartani, ezért csináltatott rá két nyelet, amivel letámaszthatta
a földre. Így az állatok sem tudták megtámadni, és a pajzsot is elbírta.
Mivel a kovakcsicsik nem álltak hadban senkivel, így a
harcosok vadászni jártak, nehogy berozsdásodjon a lándzsájuk. Ha éppen tele
volt az éléskamra, akkor futóversenyt tartottak. Egyszer azt mondta neki az
egyik barátja:
-Figyelj! Fussunk el addig a szemközti hegyig! Az nyer, aki
hoz róla egy kis havat, és előbb ér vissza…
A kovakcsicsik békés emberek voltak, az afrikai népek között
pedig a legősibb. Onnan kapták a nevüket, hogy ők találták fel a tüzet. Amikor
az első harcos tüzet gyújtott, épp a feleségével veszekedett. Mindegyik a mamut
ormányát akarta magáénak a vacsoránál. De a nők már abban a korban is jobban
szerették rágcsálni a csirke nyakát, meg lábát, csak akkor még nem volt háztáji
csirke. Csak mamut. Szóval szegény ősember mérgesen kivágódott a barlangból, és
az első követ, amit a földön talált, jól nekivágta a ház falának. Még jó, hogy
nem törte ki az ablakot! És akkor, a kő tüzes szikrát vetett és meggyújtott egy
ágat. Hát így lett a tűz! Ezért nevezték el őket kovakcsicsinek: kovak a kő
után, a csicsi jelentése pedig kicsi nap.
A kovakcsicsi emberek soha nem harcoltak, ezért harcosaik
csak vadásztak, meg díszszemlét tartottak a faluban, amikor a varázsló,- aki a
vezetőjük volt- előjött a kunyhójából.
Ilyenkor Nagylábú édesanyja előző este nekiállt, hogy
kifésülje Nagylábú haját, és lábujjait. Vagyis csak a haját, de nem sok
sikerrel. Új szoknyát fűzött fiának banánlevélből, és finom reggelit készített.
Amikor a harcos teljesen jóllakott, elindult barátaival a falu másik végében
álló kunyhóhoz, ami pontosan két házzal volt odébb az övéktől.
 |
| De valójában ők ilyenek. |
Egész nap a varázsló háza előtt strázsált. Eleinte csak egy
légy bosszantotta, aztán egyre többen jöttek, hogy meghallgassák a sámán
beszédét. A sok bámészkodó megpróbálta elterelni a figyelmét a feladatáról.
Állandóan az orra előtt kalimpáltak vagy a haját tapogatták. De ő csak állt
mozdulatlanul, és egy szót sem szólt. Aztán pár óra múlva előbújt kunyhójából a
varázsló, aki hosszasan beszélt és beszélt. Amikor végzett, az emberek hirtelen
megrohamozták. Nagylábúnak a nagyapja pajzsával kellett távol tartania a
tömeget. Valaki még egy kővel is megdobta.
Este fáradtan tért haza szülei házába az afrikai harcos.
Leült szüleivel a tűz mellé, és nagyot sóhajtott:
-Most már értem anyám, miért unszoltál iskolás koromban.
Bárcsak hallgattam volna rád! Bárcsak tovább tanultam volna!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése