Az újonc

A faluban nagy volt a nyüzsgés. Mindenki az új harcos beavatási szertartására készülődött. Azok a fiúk, akik betöltötték tizennégy és egynegyed életévüket, rituális szertartásokon vettek részt. Itt volt az idő nagykorúvá válásra. Ebben a negyed évben csak két gyermek vált felnőtté, de csak egy állta ki a próbákat: és az nem Vándorlószem volt. Ő év vesztes lett.

Minden akkor kezdődött, amikor hősünk még csecsemő volt. Édesanyja túl közel kötözte az ágyához a denevércsontokból készült forgó foglalkoztató játékot. Onnantól kezdve mindenki csak Vándorlószemnek hívta. Sosem lehetett tudni, éppen mit néz. Ha éppen mindenki egy valamit figyelt, az ő szemei akkor is lassan csúszkáltak körbe- körbe. A harcosok úgy vélték, ez még jól is jöhet, ha az ellenség megtévesztéséről van szó. Csakhogy a kovakcsicsi békés nép volt, nem harcolt senki ellen. Harcosaik a szavannán tették próbára erejüket, amikor vadászatra indultak. (Hozzáteszem, az állatokat éppen még összezavarhatta.)

A próbák az első holdtöltekor kezdődtek. Az első próbatétel a bátorságé volt, amit az ügyességi vizsga követett:

Hogy bizonyítsa bátorságát, Vándorlószemnek egyik éjjel az elefánt temetőbe kellett kimennie egyedül. Nem vihetett magával fáklyát sem. Szerencsétlen ott cidrizett a hideg éjszakában. Legalábbis ő a hidegre fogta a reszketést. Szerencséjére épp telihold volt, ami akár félelmetes is lehetett volna, csakhogy náluk a telihold eltakarja a fél eget. Ennek ellenére, hogy tévedhetett el akkora éjszakai fényárban!? Azt senki sem tudja.

Amikor egy hét múlva hazatért, nekivágott az ügyességi próbának.

A harcosok között volt bátyja, aki önként vállalta, hogy segít öccsének átmenni a vizsgán. Kölcsönadta neki lándzsáját, és az edzés terv szerint: útjukat a hajító pálya felé vették. A tulajnak kifizették az egy órás pályahasználati díjat, rendeltek két pohár vizet és nekiláttak a lándzsa hajítás tudományának átadásához és elsajátításához. A hely teljesen úgy volt berendezve, mintha a füves pusztán lennének. Még teteje sem volt. Természetesen azért, hogy nehogy fennakadjon a plafonon a célszerszám. Felmérték a terepet, megitták a vizet, és már nekiálltak volna a tanulásnak, amikor Vándorlószemnek ki kellett mennie. (Mire megtalálta a vécét… ne tudjátok meg!)

Bátyja a homokba rajzolt napóráját nézegette, amikor testvére végre visszatalált. Az öccsének címezve elmormolt egy korholást, majd folytatta az oktatást. Minden tudását összeszedve magyarázott a szélről, a hajítás szögéről, ívéről, a dobás erejéről, majd megmutatta neki, merre van a céltábla. A biztonság kedvéért leguggolt, és úgy magyarázott tovább. Ekkor Vándorlószem lendületet vett és előre esett lándzsával a kezében.

Bátyja üvöltve ugrott fel. Bal lábfejét markolászva, amiből a saját lándzsája állt ki.

Vándorlószem a vállát vonogatva csak ennyit mondott:

-Ne hargudj, tesó! Azt hittem egy állat! Végül is vadászni tanulunk! Vagy nem?