A sün

A nap már eltűnt a dombok mögött, amikor Tüsi, a sün kimerészkedett a vackából. Megkerülte a hangyabolyt, ahogy minden nap, és elindult a közeli pocsolyához. A víz közelében vagy eső után sokkal nagyobb volt az esélye, hogy finom kukacot találjon vacsorára. Olyankor a giliszták kimásztak a földből, és szégyentelenül nagyokat nyújtózkodtak a felszínen. Ünnepi lakoma volt ez a sünnek. Ment, összeszedte és mind megette őket. Tüsi imádta a part közelében sétáló csigákat, és a sűrű fű közé rejtett madártojásokat. Megette a kisebb sáskákat, gyíkokat, amit csak el tudott kapni. De persze nem csak kisebb állatokat evett. Szerette a fákról lehulló érett gyümölcsöket is. Számára az evés jelentette az életet. Amikor felébredt téli álmából, csak evett, evett, amennyi csak belefért. Tavasszal szüksége is volt a sok finomságra, mivel a téli hónapok alatt úgy lefogyott, hogy lötyögött rajta a bőr. Aztán jött az ősz, és megint csak evett, evett, evett és evett, hogy túlélje a hideg telet.

Ma nem várta terített asztal a sünt. Dúlva-fúlva, éhesen csörtetett hazafelé, amikor egy alma a hátán landolt. Ijedtében gyorsan összegömbölyödött, hogy megvédje magát. Kiálló tüskéi ezernyi lándzsaként törtek utat minden irányba.

-Mi történt?- kérdezte magában.

Pár perc múlva, amikor elcsendesedett minden és már nem érzett veszélyt, kibújt a tüskék öleléséből, és sietős léptekkel bevette magát a védelmet nyújtó bokrok közé. A levelek takarásában megfordult és kilesett.

-Hiszen ez egy alma!- örvendezett. – Észre sem vettem!

Beleszimatolt a levegőbe, és amikor meggyőződött róla, hogy biztonságban van, odaszaladt a finom gyümölcshöz. Már éppen bele akart harapni, amikor a hold fényében valami érdekesre lett figyelmes.

Egy hangya minden erején összeszedve próbált kihúzni egy kukacot az alma maradéka alól.

-Segítség! Jaj, nekem! Húzzon ki innen! Ne hagyjon itt! Biztos, hogy eltörött a lábam- jajveszékelt a kukac.

A kis hangya először megijedt, odarohant és megpróbált segíteni. Aztán elgondolkozott, és azt mondta:

-Lujdzsi!

-Siessen! Nem bírom már sokáig!

-Lujdzsi!- kiáltott rá határozottan. - Magának nincs is csontja, ami eltörhetne! Maga egy gyűrűsféreg! Egy végeláthatatlan izomgyűrű. Maximum meghúzódott a másik vége! Magának még lába sincs! Ellentétben velem. Nekem hat is van, de egyiknek sem történt semmi baja. Magának csak a büszkesége sérült! Hagyja abba a siránkozást, és keljen fel! Biztonságos helyre kell mennünk!

-Még hogy gyűrűsféreg! Én sem mondtam magára, hogy ízeltlábú. Kérem, ne általánosítsunk! Jó? Én a fajtámon belül is egy egyéniség vagyok. Hívjon a nevemen, ha kérhetem!- mondta büszkén, miközben leporolta magát.

-Ne haragudj, de valahogy muszáj volt felráznom téged. Nagyon veszélyes itt maradnunk! Azonnal fedezéket kell keresnünk!- siettette a hangya.

-Ez meg milyen kukac?- szólalt meg egy hang a hátuk mögött.

Egy sün emelkedett föléjük, és megszagolta a kukacot. Az megpróbált elmenekülni, de nem tudott. Csak tekergett a földön.

-Pfuj, de fura szaga van!- mondta a sün.

-Ne merészelj a közelébe menni, mert megbánod!- kiáltott rá a hangya.

A sün szóra sem méltatta. Ekkor a kicsi hangya odarohant az orrához, és jól beleharapott. A sün fájdalmasan felkiáltott:

-Aúú! Ezt most miért kaptam?

-Ne merészeld bántani a barátomat!- kiáltotta.

A sün csodálkozva nézte az apróság bátorságát.

-Ami azt illeti, a kukacokat szeretem a legjobban, de a barátodnak annyira fura szaga van, hogy akkor sem enném meg, ha ő lenne az utolsó eleven vacsorám ebben az életben.

-Szóval, nem eszed meg a barátomat?

-Nem- ingatta a fejét.

-És hangyákat sem eszel?

-Csak az unokatestvérem, a hangyászsün. De neki elég hosszú az orra és a nyelve ahhoz, hogy bedugja a váratokba. Én inkább gyümölcsöt és kukacot eszek.

-Hogy hívnak?-kérdezte a hangya.

-Tüsi.

-Én Bütyök vagyok, ő pedig Lujdzsi - mutatott magára, majd a kukacra. - Lujdzsi! Most már felkelhetsz! Vége a haláltusának! Hallod? Hagyd abba ezt az idétlen tekergést!

-Nem tudom! Begörcsölt a vádlim- nyöszörögte.

-Áh! –sóhajtott – Tudod a barátom egy kicsit fura. Külföldi!- súgta oda jelentőségteljesen Tüsinek.

-Azért viselkedik így?- kérdezte.

-Remélem! Mármint nem azért fura, mert külföldi. Ő alapból ilyen –gondolkodott el Bütyök, aztán hírtelen folytatta.

-Van egy ajánlatom a számodra- mondta. – Neked sok ennivalóra van szükséged, hogy enyhíthess az éhségeden.

-Igen- helyeselt Tüsi.

-Én nagyon jó vagyok élelemgyűjtésben. Messziről kiszagolom az ennivalót. Segítek neked élelmet keresni, ha cserébe megvédesz minket a nagyobb állatoktól. Veled megyünk mindenhová, és veled is alszunk.

Tüsi gondolkozott egy kicsit. Végül is sok idejét felemészti az örökös keresgélés. Ez a kis hangya még jó szolgálatot tehet neki.

-Benne vagyok!- bólintott. – Társuljunk!

-Szuper! – örvendezett Bütyök.

Tüsi elmosolyodott.

-Tudod, nagyon hősiesen viselkedtél! Nem minden hangya merne egyedül nekimenni egy nála jóval nagyobb állatnak.

-Erre mondják, hogy kicsi a bors, de erős!- vigyorgott Bütyök.

Azzal elindultak a bokrok irányába. Csak Lujdzsi maradt le valahol. Hátranéztek. Ott loholt utánuk a maga tempójában:

-Hé, srácok!- lihegett. – Ha már ilyen jó spanok lettünk, kéne egy fuvar!

 

Kedves Olvasóink!

Ebben a mesében eredetileg Bütyök komolyabban megtámadta Sünit, hogy megvédje barátját, Lujdzsit. Mivel első olvasóink nagyon megsajnálták szegény Sünit, ezért átírtuk a mesét.

Kedves Csongi és Kende! 

Süninek nem esett semmi baja, Bütyök harapását alig érezte. Hamar összebarátkoztak.

Süni jól van. Nem kellett elmennie orvoshoz sem.

Maradjatok hűséges olvasóink!

Szeretettel:

ÍrkálóFirkáló