Sárkányharcos

Egyszer volt, hol nem volt, túl a süveghegyeken élt egy sárkány.

Tavasz volt. A hó már elolvadt a réteken, épp csak a környező hegyek tetején csillogott még fehér hósapka. A zöld óriás vett egy alapos fürdőt a közeli patak vizében, miközben idegen szagra lett figyelmes. A szagot eleinte halk, majd egyre hangosabb csörtetés kísérte. A sárkány kiment a régi út mellé, hogy megnézze mi az.

Uram sárkánygyík! Ez meg kicsoda? És mit akar?

-Te vagy az a sárkány, aki ebben a várban lakik?- kérdezte fennhangon a csillogó arany páncélos lovag.

A sárkány magabiztosan azt mondta:

-Igen. Már vagy kétszáz éve a családomé.

-Akkor jobb lesz, ha félreállsz az utamból, mert ez a vár mától az enyém!

-És milyen alapon?-kérdezte a sárkány.

-Van egy új barátnőm, akinek megtetszett a várad. Tudod, hogy megy ez… Nem mondhattam neki nemet.

-Banyek. Már azt hittem azzal van bajod, hogy sárkány vagyok. De kérlek, ne bánts minket! Három gyermekem van odafent. Valahogy biztos meg tudunk egyezni-könyörgött.

-Ez most komoly?- értetlenkedett a lovag.

-Nem- válaszolta morcosan a sárkány, majd nagy levegőt vett és akkora szélvihart zúdított a lovasra, hogy majd elvitte azt.

-Hát jó! Te akartad. Ezer lovasom vár a jelzésemre a dombokon túl. Ha nem akarod, hogy lemészárolják a családodat és téged, akkor add át a várat!

-Tudok jobbat! Megölöm neked azt a fehérnépet.

-Dehogy ölöd! Végre van valaki, aki szeret!

-Ez most komoly?- kérdezte a sárkány gúnyosan nevetve.

-Nem!-felelte szomorúan a lovag.

-Szóval mi legyen? Ha a várat akarod, megöllek. Ha lemondasz róla, akkor a barátnőd öl meg, amikor üres kézzel érsz haza.

-Igazad van. Van valami jó ötleted? Segíts nekem, kérlek!- könyörgött a páncélos lovag.

-Jó fej leszek, és megszabadítalak a gondjaidtól- mondta a sárkány, majd felemelte a fejét, hogy teleszívhassa tüdejét, és hatalmas tüzet okádott.

A lovag szénné égett a lovával együtt.

A sárkány elégedetten konstatálta a nagypofájú papucs pusztulását, majd unottan visszaballagott a várba.